Sokszor kérdeztem magamtól,hol van a tűréshatár?

Kis is vagyok.

egy 56 éves hajléktalan nő 2007-óta. Persze ennyi év alatt laktam mát annyi helyen,annyi embernél,egyedül,sátorban stb. Midíg azt hittem az adott helyzetben nem megy tovább. mégis itt vagyok.jelenleg egy idős nénit gondozok,fillérekért,de van hol laknom,és van mit ennem.Alkoholt sosem ittam,kávét szintén nem,dohányzom...ezt nem is akarom elhagyni.

Barátaim nincsenek ,max. ismerőseim.egy ilyen embernek nincs barátja.Aki az lenne az hazudik.Valami célja mindenkinek van veled.Szeretik kihasználni a lehetetlen helyzetedet,sokszor nincs választásod,ha emberi módon akarsz élni.

Megtanultam mi az éhezni,fázni,nagyon betegnek lenni.Milyen mikor patkányok szaladgálnak körülötted,egyedül vagy hónapokig egy sátorban.Hol van alkalmi munka hol nincs.Egy mindig meg maradt bennem..az ápoltság. Persze azok után amiket le írtam ez nevetséges..de el kell hinni. arra ügyeltem,hogy tiszta maradjak és a ruhám is az legyen.Erre sok mód volt.

Közel volt a Duna és ott fürödtem,mostam akármilyen hideg is volt.Ettől éreztem embernek magam.

Megosztás a facebookon